Téliesedik. A tó vizén ködtakaró pihen, az ég leginkább egy mosogatórongyhoz hasonlít. A parton sétálok, nézegetem a hártyásodó vizet.

Lassanként jéggé válik a víz tetején a bőr, napról napra hízik. Ahogy a lábamon napról napra vastagodik a zokniréteg, a tó arca is megváltozik. Lassanként borostává válik a nád, barnászöldesen zörög, ahogy fújja a szél.

Valami haldoklik bennem. Vagy születik. Ugyanaz az érzés. Kapuk törnek át, falak dőlnek le. Úgy érzem, szétrepedek. A mocskos égen néha keresztül repül egy eltévedt madár, de a hideg ködben még a falevélnek sincs kedve mozdulni.

Nem tudom, mióta állok a parton. A bakancsom lassan odafagy. Megemelem, aztán óvatosan ránehezedek a jégre. Nem. Nem merek rálépni.