Ma meghúztam a határt. A border ismét olyan szinten robbant rám, hogy csak kapkodtam a fejem.

Tegnap este eljött a Nyúl és kellemesen borozgatva dolgoztunk egymás mellett. Olyan kettő körül borultam fel és csak 9 után ébredtem fel. Addigra FI már itt volt. A gyerekek játszottak, elvoltak, bár még nem reggeliztek. Miközben próbáltam magam emberré varázsolni, folyamatosan jöttek a kelleténél fél decibellel hangosabb beszólások. Akár arra, hogy nem fürödtek a gyerekek - ő este szokta őket fürdetni, én reggel, - akár arra, hogy volt-e reggeli vagy sem.

Épp fogat mosott a Középső az apjával, míg a két szélsőérték összekülönbözött. Hosszasan sírt a kicsi, de nem válaszolt rá senki, így odamentem. A Nagyfiú kezdte magyarázni, hogy mi történt, közben FI is odaért. Mikor a fiam a "és a Pipi pofán vágta magát" című szólamnál tartott, leállítottam azzal, hogy ha így fejezi ki magát, akkor én fogom pofán vágni. A háttérből pedig erre egy "jól van, megy a tanítás, látom" kontra érkezett. Mire megkérdeztem, hogy kinek hiszi magát, hogy ebbe a beszélgetésbe beleszólhat.

Abban a pillanatban odapattant elém és nekifogott a "kinek a háza ez" című játékba, amit azzal zártam rövidre, hogy annak semmi köze ahhoz, hogy ne beszéljen bele abba, amit a saját gyerekemmel beszélek. Még kijött belőle egy "kinek köszönheted, hogy itt vagy", amire nekem sikerült egy elmés "megköszönheted, hogy ezzel a gyerekkel lehetsz" futammal válaszolni. Valahol félúton elhangzott, hogy akkor mostantól papírforma szerint zajlik a láthatás. Igen, háromtized másodpercen belül sikerült ugyanarra a szintre lealjasodni.

A kritikus pont itt érkezett, mert azonnal nekikezdte önteni a gyerek nyakába, hogy akkor ő most innentől nem fogja elvinni, stb. A gyereket azonnal ki akartam menekíteni, de eddig soha nem látott módon a szekrénye ajtajai között kisfiút beszorította és engem a karjával távol tartva nem engedett hozzá. Ahogy a gyerek után akartam kapni, a középső ujjával erősen rábökött a szegycsont feletti gödörre a nyakamon. Mintha a villám csapott volna belém, ráütöttem a kezére és teli torokból elkezdtem vele üvölteni, hogy ha még egyszer hozzám ér, megölöm. És egyébként pedig takarodjon kifelé, a lányokat majd az ajtó előtt átveheti. Közben már a Nyúl mögöttem volt és igyekezett csillapítani.

A gyereket végre sikerült kihúznom a sarokból, FI még kétszer-háromszor torkon bökött, aztán kiment a lakásból. Én a lányokat csitítottam, közben reszkettem a dühtől. A Nyúl nem nagyon tudott mit kezdeni a helyzettel, de végtelenül meg volt döbbenve.

Mikor elvitte őket, kérdeztem, hogy mikor érnek vissza. FI válasza annyi volt, hogy ebéd után. Én kettőt mondtam, ő természetesen háromra hozta vissza a lánykákat. Mondjuk eleve számoltam ezzel. Épp akkor értem én is vissza a cserezárral. A kapun már kicseréltem, a bejárati ajtót elfelejtettem lemérni, oda még vissza kell mennem.

Beszélgettem valakivel az esetről, aki meg volt döbbenve rajta, hogy milyen határozottan és bátran reagáltam. Nem tudom, mennyi igazság van ebben. Régebben is igyekeztem magam megvédeni, de talán tényleg nem voltam ennyire határozott. Vagy nem éreztem magam ennyire biztonságban. FI hatalma végleg megtört. Mától nem tud bejönni, innentől a papírformához lesz kénytelen tartani magát, mivel ő is aláírta az egyezséget. Megírtam neki sms-ben, hogy mikor lesz legközelebb aktuális a szeánsz - kíváncsi vagyok, vajon fogja-e magát tartani hozzá. Azt azért még jelezni fogom, hogy ha rendszeresen nem tartja be, akkor lehet korlátoztatni a láthatásokat. Csak a miheztartás végett.

A borderline határait megrajzoltam. Mostantól én diktálom a szabályokat.