Tegnap délután meghűlt a vér az ereimben: Nana kacagott. Mint egy kis boszorkány, egy kis kacagóhiéna. Annyira megijedtem - mivel eddig még soha nem adott ki ilyen hangot, - hogy ő is elnémult. A Bubuval egymásra néztünk, és bizony eltartott pár másodpercig, mire leesett a húszfillér mindkettőnknél. Aztán fürdésnél megint nevetett egyet.

Néha horrorfilmbe illőn tudja forgatni a szemeit, az első kacagást egy ilyennel kombinálta. Annyira ismeretlen volt a helyzet, hogy a kendőben rám kötve úgy tűnt egy pillanatra, mint valami kis harapós manó :)

Furcsa ez a nap, valahogy a nevetés körül forog. Pont délután jutott eszembe, hogy mikor a Bubuval voltam terhes, mekkorákat nevettem. Mostanában általában csak a mosolyig sikerül eljutni. A felismerés talán megint közelebb visz a guruláshoz...