Egy nő általában, ha előre eltervez dolgokat, a következő 25 év történéseit szinte napra pontosan látja maga előtt. Mikor hogy néz ki, milyen a környezete, kivel él, mit eszik, mit gondol és mit tesz.
Személy szerint annyira bele tudom magam élni ezekbe a dolgokba, hogy mikor visszatérek a valóságba, kicsit csalódottnak szoktam érezni magam. Mert az ember természetesen mindig jobb jövőt képzel el magának az aktuálisnál. Legalábbis én így szokom.
Nem volt ez másképp a terhességgel sem. Szépen megterveztem, milyen lesz a szoba, hogyan fogunk élni. Ez persze kellett is ahhoz, hogy bele merjek vágni. Ha férfi lennék, azt mondanám, végiggondoltam a dolgot. Eldöntöttem - magamban persze, - hogy a kisszoba lesz a gyerekszoba, a nagy meg a dolgozó-háló-nappali. Végülis nem kell sok hely, a gyerek a szobájában fog játszani, meg úgyis sokat tekergünk majd.
Ezek az elhatározások és döntések voltak persze azok, amiktől csomókban hullott Csabi haja. Amit az egyik nap állhatatosan állítottam, hogy így lesz, annak az ellenkezőjéről néha már a következő napon könnyedén meg lehetett győzni. Mára kialakult saját magammal szemben is egy egyfajta egészséges bizalmatlanság. Majd ha holnap is úgy gondolom, mint ma, akkor felvetem a témát a családi kerekasztalnál is.
Pontosan tudtam, nagyjából a kerekedő hassal egyenes arányú meggyőződéssel, hogy mire lesz szüksége a gyerkőcnek. Az első ilyen volt a pólya. Mikor az unokaöcsém született, őt állandóan pólyába csomagolták. Ő is őszi-téli baba volt, jó melegen tartotta. Emellett úgy gondoltam, hogy a szűk helyről kikerülve lehet, hogy a folyamatos ölelés érzése nagyobb biztonságot nyújt a kicsinek.
Pólya tehát kellett. Éppcsak semmi-hassal, a tavaszi nagy bébivásárban vettem egy használt pólyabetétet, amire ráalkudtam a huzatot is. Kezdetnek nem rossz. Szerencsére úgy gondoltam, egy betét elég lesz, huzatból is van kettő, ha még kell, azt majd "élesben" vesszük.
A harmadik harmadban, tekintélyes dinnyével magam előtt elkezdtem véglegesíteni a mindenféle babakelengye-listákat. A nagymamámtól hallottakat (10 kising, 10 sapka - persze, hogy soha nem volt a gyerekemen sapka - 10 harisnya, stb.) vetettem össze az ismerősöktől hallott jótanácsokkal, és a mindenféle írott és elektronikus "szakirodalomban" találhatókkal. Mivel a nyáron a leendő keresztanya már meglepett egy teljes ikerpárra való újszülött-ruhatárral, ezért ezekből csak olyat vettem, ami nagyon tetszett. Kész szerencse, így is legalább 30 kombidresszt szereztem be a hónapok folyamán, igaz, azokat már javarészt a szülés után.
A babakocsit már egész hamar megvettem. Talán az volt a legeslegelső beszerzésem. Kinéztem a boltokban a sokfunkciós, mózeskosaras, összecsukható, sportkocsivá alakítható egyedeket. Mert ezek már nem tárgyak, hanem szinte gondolkodó lények. A törzsfejlődésben valahol a házmester és az intelligens mosópor között van, félúton.
A mózeskosár intézménye gyerekkorom óta természetes volt, hiszen emlékszem is rá, ahogy már nagyobb gyerekként a sajátommal játszottam.
Mivel viszont nem akartam rengeteg pénzt rááldozni, így mindenféle alternatív beszerzési lehetőségeket kerestem. Végül eljutottam az internetes árverésekhez, ahol tárva-nyitva áll az ajtó a pénzüket költeni kívánó elsőgyerekesek előtt.
Az első harmad végére megvolt a babakocsi, a bolti ár negyedéért. Igaz, hogy a nyári túrán kell elhozni Németországból, de hát ezért van az autónak csomagtartója.
A nagyobb tárgyak beszerzését a pelenkázó asztal gondos kiválasztása követte. A kis hely miatt először a falra felhajtható sokáig gondolkodtam. A lakberendezési áruházak kínálata azonban nem tetszett, mert túlzottan egyhangúnak tartottam (jellemző, hogy eszembe sem jutott, hogy a fehéret át lehet festeni), és ehhez képest drágának is. Néha még arra is vetemedtem, hogy esetleg asztalossal csináltatok sajátot, amin kis fiókok meg polcocskák vannak.
Végül nagyon megtetszett a fürdőkáddal kombinálható kisszekrény, és mellette döntöttem. Természetesen a bolt megintcsak nem kerülhetett szóba, féláron sikerült egy használt, megkímélt példányt szerezni, természetesen szintén Németországból.
Az utolsó nagyméretű darabb a babahordozó volt. Mivel ez az autót is érintette, természetesen számíthattam Csabi önkéntes segítségére. Az első említéstől kezdve lelkesen bújta a teszteket, a szakcikkeket, és pár hét után előállt a végső eredménnyel. Számára persze utána jött a neheze: végigzarándokolni a város összes általam ismert bababoltját - és mivel a kismama jó célcsoport, ezért mindenki igyekszik megfelelő mértékben ellátni reklámanyaggal, így ismertem jó párat, - hogy tájékozódjunk az árakról és megvegyük a legtökéletesebbet - és a legszebbet, tettem hozzá magamban.
Végül az egyik helyen a leértékelt hordozók között nézelődve megláttuk a második helyezett egy példányát. Kiderült, hogy az egyetlen hibája, hogy nincs napellenzője. Ugyan, októberben úgysem vakít a nap, nevettünk, és megvettük. Ki gondolta volna, hogy a hó is felülről érkezik?
Az igazi, lelkesítő és szívet melengető beszerzés azonban az apró mütyürkék megvétele. Kedvencem az ergonomikus kialakítású cumisüveg, aminek az alja kb. 30 fokban elfordul, így segítve a cumiztatástól ínhüvelygyulladástkapott szülőt. Személyes ökörségem a köldöktapasz volt.
Az utolsó hónap valamelyik hétvégéjén anyámmal néztük át a listát, hogy mi hiányzik még. Csabi csak meresztgette a szemét, néha tett egy-egy megjegyzést, de látszott rajta, ingoványos neki a talaj. Végül elértünk a "köldöktapasz" bejegyzéshez.
- Ez fontos - vágta rá anyám.
- Minek? - kérdezte Csabi.
- Mert sebes lesz a köldökcsonk, és azt tisztán kell tartani hogy ne ragadjon bele a ruhába - vágtuk rá azonnal mindketten leplezetlen lenézéssel Csabi iránt, aki még ezt sem tudja.
- Jól van - hagyta ránk.
A következő napokban el is mentünk beszerezni a végigbeszélt tételeket. Alig bírtam kivárni a hazautat, ahogy beléptünk a lakásba, már bontottam is ki izgatottan a csomagocskákat, hogy kiéljem a fészekrakási ösztönöm. A köldöktapaszos dobozból legnagyobb meglepetésemre 3 csomag steril mullap és a hozzá tartozó, nálunk "gyógyharisnyaként" közismert kötszer volt. Csabi persze azonnal hangos röhögéssel koronázta az arcomon megjelenő csalódottságot. Három hét múlva pedig, mikor az orvos közölte, hogy a legjobb jó szellősen hagyni a köldököt, mert úgyis le van már száradva a vége, ismét kiült rá a kaján vigyor.
Azóta a köldöktapasz szó a sok pénzért haszontalan dolog szinonímája nálunk.
A lekerekített hegyű ollót szintén elengedhetetlennek találtuk, hiszen nem szabad megszúrni a kis gyufaszálni ujjacskákat. Később lelkiismeretesen ki is akartam próbálni, de csak ekkor derült ki, hogy a lekerekítés akkora az olló hegyén, hogy csak akkor tudnám vele levágni a karmokat, mire azok bártáncosnői méreteket öltenének. Míg kínlódtam, Csabi felvetette az abszolút megoldást: vágjunk neki körmöt kisollóval, mikor alszik. Azóta is így vágunk gyerekkörmöt.
A listát sokáig lehetne folytatni, de aki már járt bababoltban, annak már lehetett alkalma lemerevedni egy-egy anatómialiag formázott fürdetődézsa (értsd: átlátszó felmosóvödör fül nélkül), zenélő etetőszék, és ki tudja még, milyen, nélkülözhetetlennek kinevezett felszerelés előtt.
Természetesen az első héten kellett a valóban lényeges dolgokat beszereznünk, úgymint bimbóvédő, hintőpor, fürdetőkrém, alkohol és társai. Ma már nem vágnék bele ezek nélkül a gyerekszülésbe. A többi úgyis alakul magától, nem kell mindent tervezgetni.
Személy szerint annyira bele tudom magam élni ezekbe a dolgokba, hogy mikor visszatérek a valóságba, kicsit csalódottnak szoktam érezni magam. Mert az ember természetesen mindig jobb jövőt képzel el magának az aktuálisnál. Legalábbis én így szokom.
Nem volt ez másképp a terhességgel sem. Szépen megterveztem, milyen lesz a szoba, hogyan fogunk élni. Ez persze kellett is ahhoz, hogy bele merjek vágni. Ha férfi lennék, azt mondanám, végiggondoltam a dolgot. Eldöntöttem - magamban persze, - hogy a kisszoba lesz a gyerekszoba, a nagy meg a dolgozó-háló-nappali. Végülis nem kell sok hely, a gyerek a szobájában fog játszani, meg úgyis sokat tekergünk majd.
Ezek az elhatározások és döntések voltak persze azok, amiktől csomókban hullott Csabi haja. Amit az egyik nap állhatatosan állítottam, hogy így lesz, annak az ellenkezőjéről néha már a következő napon könnyedén meg lehetett győzni. Mára kialakult saját magammal szemben is egy egyfajta egészséges bizalmatlanság. Majd ha holnap is úgy gondolom, mint ma, akkor felvetem a témát a családi kerekasztalnál is.
Pontosan tudtam, nagyjából a kerekedő hassal egyenes arányú meggyőződéssel, hogy mire lesz szüksége a gyerkőcnek. Az első ilyen volt a pólya. Mikor az unokaöcsém született, őt állandóan pólyába csomagolták. Ő is őszi-téli baba volt, jó melegen tartotta. Emellett úgy gondoltam, hogy a szűk helyről kikerülve lehet, hogy a folyamatos ölelés érzése nagyobb biztonságot nyújt a kicsinek.
Pólya tehát kellett. Éppcsak semmi-hassal, a tavaszi nagy bébivásárban vettem egy használt pólyabetétet, amire ráalkudtam a huzatot is. Kezdetnek nem rossz. Szerencsére úgy gondoltam, egy betét elég lesz, huzatból is van kettő, ha még kell, azt majd "élesben" vesszük.
A harmadik harmadban, tekintélyes dinnyével magam előtt elkezdtem véglegesíteni a mindenféle babakelengye-listákat. A nagymamámtól hallottakat (10 kising, 10 sapka - persze, hogy soha nem volt a gyerekemen sapka - 10 harisnya, stb.) vetettem össze az ismerősöktől hallott jótanácsokkal, és a mindenféle írott és elektronikus "szakirodalomban" találhatókkal. Mivel a nyáron a leendő keresztanya már meglepett egy teljes ikerpárra való újszülött-ruhatárral, ezért ezekből csak olyat vettem, ami nagyon tetszett. Kész szerencse, így is legalább 30 kombidresszt szereztem be a hónapok folyamán, igaz, azokat már javarészt a szülés után.
A babakocsit már egész hamar megvettem. Talán az volt a legeslegelső beszerzésem. Kinéztem a boltokban a sokfunkciós, mózeskosaras, összecsukható, sportkocsivá alakítható egyedeket. Mert ezek már nem tárgyak, hanem szinte gondolkodó lények. A törzsfejlődésben valahol a házmester és az intelligens mosópor között van, félúton.
A mózeskosár intézménye gyerekkorom óta természetes volt, hiszen emlékszem is rá, ahogy már nagyobb gyerekként a sajátommal játszottam.
Mivel viszont nem akartam rengeteg pénzt rááldozni, így mindenféle alternatív beszerzési lehetőségeket kerestem. Végül eljutottam az internetes árverésekhez, ahol tárva-nyitva áll az ajtó a pénzüket költeni kívánó elsőgyerekesek előtt.
Az első harmad végére megvolt a babakocsi, a bolti ár negyedéért. Igaz, hogy a nyári túrán kell elhozni Németországból, de hát ezért van az autónak csomagtartója.
A nagyobb tárgyak beszerzését a pelenkázó asztal gondos kiválasztása követte. A kis hely miatt először a falra felhajtható sokáig gondolkodtam. A lakberendezési áruházak kínálata azonban nem tetszett, mert túlzottan egyhangúnak tartottam (jellemző, hogy eszembe sem jutott, hogy a fehéret át lehet festeni), és ehhez képest drágának is. Néha még arra is vetemedtem, hogy esetleg asztalossal csináltatok sajátot, amin kis fiókok meg polcocskák vannak.
Végül nagyon megtetszett a fürdőkáddal kombinálható kisszekrény, és mellette döntöttem. Természetesen a bolt megintcsak nem kerülhetett szóba, féláron sikerült egy használt, megkímélt példányt szerezni, természetesen szintén Németországból.
Az utolsó nagyméretű darabb a babahordozó volt. Mivel ez az autót is érintette, természetesen számíthattam Csabi önkéntes segítségére. Az első említéstől kezdve lelkesen bújta a teszteket, a szakcikkeket, és pár hét után előállt a végső eredménnyel. Számára persze utána jött a neheze: végigzarándokolni a város összes általam ismert bababoltját - és mivel a kismama jó célcsoport, ezért mindenki igyekszik megfelelő mértékben ellátni reklámanyaggal, így ismertem jó párat, - hogy tájékozódjunk az árakról és megvegyük a legtökéletesebbet - és a legszebbet, tettem hozzá magamban.
Végül az egyik helyen a leértékelt hordozók között nézelődve megláttuk a második helyezett egy példányát. Kiderült, hogy az egyetlen hibája, hogy nincs napellenzője. Ugyan, októberben úgysem vakít a nap, nevettünk, és megvettük. Ki gondolta volna, hogy a hó is felülről érkezik?
Az igazi, lelkesítő és szívet melengető beszerzés azonban az apró mütyürkék megvétele. Kedvencem az ergonomikus kialakítású cumisüveg, aminek az alja kb. 30 fokban elfordul, így segítve a cumiztatástól ínhüvelygyulladástkapott szülőt. Személyes ökörségem a köldöktapasz volt.
Az utolsó hónap valamelyik hétvégéjén anyámmal néztük át a listát, hogy mi hiányzik még. Csabi csak meresztgette a szemét, néha tett egy-egy megjegyzést, de látszott rajta, ingoványos neki a talaj. Végül elértünk a "köldöktapasz" bejegyzéshez.
- Ez fontos - vágta rá anyám.
- Minek? - kérdezte Csabi.
- Mert sebes lesz a köldökcsonk, és azt tisztán kell tartani hogy ne ragadjon bele a ruhába - vágtuk rá azonnal mindketten leplezetlen lenézéssel Csabi iránt, aki még ezt sem tudja.
- Jól van - hagyta ránk.
A következő napokban el is mentünk beszerezni a végigbeszélt tételeket. Alig bírtam kivárni a hazautat, ahogy beléptünk a lakásba, már bontottam is ki izgatottan a csomagocskákat, hogy kiéljem a fészekrakási ösztönöm. A köldöktapaszos dobozból legnagyobb meglepetésemre 3 csomag steril mullap és a hozzá tartozó, nálunk "gyógyharisnyaként" közismert kötszer volt. Csabi persze azonnal hangos röhögéssel koronázta az arcomon megjelenő csalódottságot. Három hét múlva pedig, mikor az orvos közölte, hogy a legjobb jó szellősen hagyni a köldököt, mert úgyis le van már száradva a vége, ismét kiült rá a kaján vigyor.
Azóta a köldöktapasz szó a sok pénzért haszontalan dolog szinonímája nálunk.
A lekerekített hegyű ollót szintén elengedhetetlennek találtuk, hiszen nem szabad megszúrni a kis gyufaszálni ujjacskákat. Később lelkiismeretesen ki is akartam próbálni, de csak ekkor derült ki, hogy a lekerekítés akkora az olló hegyén, hogy csak akkor tudnám vele levágni a karmokat, mire azok bártáncosnői méreteket öltenének. Míg kínlódtam, Csabi felvetette az abszolút megoldást: vágjunk neki körmöt kisollóval, mikor alszik. Azóta is így vágunk gyerekkörmöt.
A listát sokáig lehetne folytatni, de aki már járt bababoltban, annak már lehetett alkalma lemerevedni egy-egy anatómialiag formázott fürdetődézsa (értsd: átlátszó felmosóvödör fül nélkül), zenélő etetőszék, és ki tudja még, milyen, nélkülözhetetlennek kinevezett felszerelés előtt.
Természetesen az első héten kellett a valóban lényeges dolgokat beszereznünk, úgymint bimbóvédő, hintőpor, fürdetőkrém, alkohol és társai. Ma már nem vágnék bele ezek nélkül a gyerekszülésbe. A többi úgyis alakul magától, nem kell mindent tervezgetni.
