Már 4 éve, mikor a Nagyfiú volt egész picike, gondot okozott, hogy nem tudom minden pillanatban a közelemben tartani. A karom néhány óra utáne elfárad, és csak 3 hónaposan lesz kenguruérett az aprólék.

Próbálkoztam már akkor is a kendővel, de nem igazán jött be. Ma már tudom, hogy nagyon furán raktam be szegényt, nem csoda, hogy kicsúszott. A pozíciótól függetlenül pedig annyira lazán kötöttem meg, hogy egyáltalán semmi tartást nem adott neki a kendő. Nem csodálom, hogy sivalkodott.

Nanánál az első hét után egyértelmű volt: kendőzni fogok. A lehető legrövidebb (így nem a lehető legolcsóbb) úton vettem egy rugalmas kendőt. A bölcsőtartást egy youtube-os videóról tanultam meg, kb. fél óra alatt. Aztán persze sokszor újrakötöttem, és napról napra kényelmesebb, jobb érzés lett. Mindamellett, hogy már az első pillanatban is megvolt a "megtaláltam" érzés.

Azóta, bárhová megyünk, Nana a kendőben alszik. Ugyanis ahogy beteszem, kb. 2 perc múlva boldogan álomba cummogta magát. Így nem probléma a játszótér, a napi séta az oviba és vissza (olyan 2-3 km-re van), nem érdekel a sár, a szutyok, a rossz, döcögős járda. Olyannyira nem, hogy egyáltalán nincs is babakocsink. A régit elajándékoztam, a picit letenni tőlem akkora távolságra pedig egyelőre rossz érzéssel tölt el.

Altatás, házimunka, séta, minden belefér a nagykendőbe. Kivéve lassan egyet, a leánykát. Így a múlt héten elmentem megtanulni kendőt kötni más módon. A sok lehúzós iparág mellett jól esett látni, hogy van, aki tapasztalatból tanít, és végtelen kedvességgel magyaráz, a baba és a szülők igényeit tartva szem előtt. Verát azóta is nyaggatom a kérdéseimmel.

Azt, hogy mennyire azonos a gondolkodásunk, az egyik válasza is mutatja:

Hogy mennyit hordoztam/hordoznék!kéne hordozni/lehet hordozni/ stb egy 
egészen pici lányt? Nem szeretnék csalódást okozni a válaszommal, de nem 
írnék számokat. Leírnám inkább, én, innen hogyan látok egy kéthónapost. 
Magadról azt írtad, hogy szíved szerint egész nap magadra kötnéd. És egészen 
bizonyos, hogy egy kéthónapos Anna szíve szerint nem vágyakozik, nem 
vágyakozhat el  a testközelségtől. Ebben a korban én még nem gondolnék arra, 
hogy szeretne lemenni ölből/hátról/cicközelből, hogy egy kicsit a maga ura 
lehessen. Ezt a lekéredzkedést én későbbre várnám. Ha feszeng, figyelnék, 
változtatnék a dolgokon hátha úgy más a kép, de a kendő, a cici, egy ember 
testközelsége (enyém, apáé, valakié) maradna, nem a letevések-kendőzések 
számát, arányát nézném, hiszen mint mondtam, a letevés nálam még nem jönne 
be a képbe szerintem. Nem tudom ez segít-e, vagy konkrét példákat, 
receptszagú sztorikat szeretnél-e. Amilyen kreatívan, ösztönösen, magadra és 
Annára figyelve láttalak titeket kendőzni, nem hiszem, hogy ha többet írnék, 
többet adnék :-). Technikákat meg tanulunk még. Ha esetleg szeretnéd a 
csípőnhordozást még január előtt bevetni, tudok neked mutatni szerintem a 
decemberi klubunkban egyet, s lehet nektek 
már ez a csípőn cicizős forma is nagyot dobna a mindenapjaitokon.

Nos, örülök, hogy találtam megint egy nyugodt szigetet.