...zsákomban a mákom - mekkora mák ez a kislány... Tüneményes, jó kedvű, mégis határozott.

Ma voltunk négyesben kendőt kötni. A fiúk egymást és egymás idegeit kötözték, én pedig igyekeztem megtanulni annyira a batyukötést, hogy Nanát bármikor bele tudjam tenni. Kb. annyira katarktikus élmény, mint mikor először sikerült leírnom a g betűt. Most épp azt érzem, hogy a gyerekem testközelben van, mégis "elengedett kézzel" tudok matatni. Nem fittyen, nem lóg, nem kell bi- és tricepszkirálynőnek lenni ahhoz, hogy akár órákon át rajtam csüngjön.

A kendő másnap reggel full üzemmódban. Az egyik elaludni készül, a másik meg ébredezik. Akkor szép az élet, ha zajlik :)

Ja, és megkaptam az anyukámtól a karácsonyi ajándékomat is, egy gyönyörű sárga-narancs kendőt. Mennyivel egyszerűbb az életem most, mint 3-4 éve volt...

Az indulás egyébként zúzós volt, Nanapa épp el van úszva határidőileg, kb. annyira, mint én. Csak ő épp szteppelt emiatt egy sort, amitől kellemes feszültség ragadt át mindhármónkra. Bubu ezt a tanfolyamon aktív párnarugdosással, lökdösődéssel, dobálózással vezette le, ami számomra megdöbbentő volt. Nanapa persze  -tudatilag kizárólag verbális síkon mozogva - próbálta állandóan fékezni a gyerkőcöt, aki egyre frusztráltabb lett. Így hát átvettem az irányítást, és igyekeztem a gyereket bevonva oldani kicsit a feszültségét. Cserébe megígértem Nanapának, hogy hazafelé buszozunk, így ő mehet, amerre akar, pl. postára, munkahelyre akármiért, stb.

Nem vagyok rá különösképpen mérges, saját magam is meglepődök rajta, hogy kezdem elfogadni, ő ilyen, csak lassan változtatható. Szerencsére megvan a Bubu részéről minden irányban az az erős szeretetkötelék, ami áthidalja az ilyen helyzeteket.

Tudom, hogy jelentős önuralomba és erőfeszítésbe került Nanapának ma, hogy velünk tartson és megpróbáljon az egészhez vigyorogni. Úgy láttam, hogy magát a kötözést élvezi is. Épp csak türelmetlen, amivel elég sok dolgot el lehet rontani...

A tanfolyás végén Vera villámgyorsan mutatott egy csípőkötést is, így januárig már túlélek, akármerre is fejlődik Nanu. Jelenleg egyébként kézben és kendőben is erőteljesen fordul kifelé, így azt hiszem, tényleg elérkezett a csípő ideje.

Mikor elindultunk haza, már szakadt a hó, metsző hideg volt. Kicsit izgultam, hogy mi lesz, mert a Bubun csak egy vastag vászonnadrág volt, harisnya nem. Remélem, nem fázott rá még jobban. A metrón és a buszon meleg volt, a megállóban fagyoskodást pedig gyógyszervásárlás címszóval a patikában vészeltük át. Ahol sikeresen ott is hagytam a pár ezer pénzért vásároltakat - megüt a guta.

Mikor kis falunkban leszálltunk a buszról, már szakadt a hó, Nana egyre türelmetlenebbül nyekergett a kendőben. Utólag láttam, hogy az arca csupa kiütés a melegtől - mégsem volt mit tenni, hasították az én arcomat is a jeges hópelyhek. Három napja, mikor szánkóztunk, már megfáztam kicsit, most úgy érzem, kismacskák mászkálnak a torkomban. Remélem, hogy a hazaséta egyetlen áldozata én vagyok.

Nanapa végül a 20 centi friss hóból valamikor 9 körül keveredett elő, mikor én már beájultam a gyerkőcök mellé. Csend honolt és békesség, asszem, ő is megnyugodott :)