Meglepő, de már az óvodában is készül. Már ahol... Ugyanezen ovi másik csoportjában a nagyobbiknál soha nem kaptam egyetlen tollvonásnyit sem.

Nani értékelése szíven ütött.

A tisztálkodás, öltözködés, étkezés, önkiszolgálás területén sok segítséget igényel.

Nagyon meglep. Itthon kb. másfél éves korában kezdett egyedül öltözni. Azóta ugyan szereti kiszolgáltatni magát, de ha kell, szó nélkül felöltözik, bugyitól a sapkáig...

Nem mindig nyugodt, kiegyensúlyozott, váratlan helyzetekben hangos sírásba kezd, de nem árulja el, miért. Érzékeny, csendes, visszahúzódó, bátortalan.

Nagyon hangosan tud ordítani, ez tény. Piciként nehezen viselte a változásokat, sokszor páni félelem látszott az arcán. Egész piciként is szinte a karomba ugrott, ha megijedt. Simán ugrott 2 métert, ha igazán megrettent valamitől. A hangos zajokat is utálta.

Nem alszik az óvodában.

Itthon sem... Nagyon pontos belső órája van, tavaly tél óta 12-12 órát van ébren és alszik. Nem nyűgös, nem fáradt, mikor elálmosodik, magától meg aludni. Ez a része számomra elfogadható.

Ritkán kezdeményez kommunikációt a gyerekekkel, felnőttekkel. Leginkább figyeli mások játékát. Elfogadja társait.

Be nem áll a szája itthon, általában ő a főnök, bár néha behódol a bátyjának. Tény, hogy jobban végiggondolva mindhárom gyerek megfigyelős fajta. Először felmérik a terepet, és mikor megmelegedett a fenekük alatt a szék, indulnak neki a helyzetnek.

Ha én ott vagyok, akkor gyakrabban kezdeményez más gyerekekkel beszélgetést. Néha rendesen látszik rajta, hogy egyfajta bátorságpróbát tart saját magának vele. Olyankor mindig csillog utána a szeme, és lelkesen meséli, hogy milyen új információkkal lett gazdagabb.

Munkajellegű tevékenységek alkalmával nem vállal szerepet. Az önkiszolgálást legtöbbször felnőttek instrukcióinak megfelelően végzi.

Itthon mostanában pl. magától söpri le a lépcsőt a ház előtt... Imád rendet rakni, takarítani, szorgoskodni. Nagyon szeret "hasznos" lenni, és alapvetően részemről elvárás is, hogy mindenki a saját szintjének megfelelően kivegye a részét a dologból. Ugyanakkor mostanában sokszor utasítja el elsőre a kéréseimet. Aztán jön egy "jó, csak még gyorsan akármi", és már pattan is.

Nincs kiterjedt, tartalmas kapcsolata a gyerekekkel. Most kezd nyitni egy kislány felé, akivel otthon is szokott találkozni.

Az egyik szomszéd kisfiú a másik csoportba jár. Vele kisebb korában többször játszott, relatív jól ismerik egymást, érdekes módon mégsem keresi. Sőt, mondta, hogy nem bírja a kiskölyök fejét. Mondjuk annyira én sem... de ezt elvileg nem szoktam éreztetni-mondani, úgyhogy verbális úton tuti nem tudhatta meg tőlem.

A kislányt viszont a nővérével és az anyukájukkal együtt én szoktam meghívni. Az anyuka bájdövéj a nagyfiam egyik tanító nénije :)

A mozgásos tevékenységekben nem vesz részt.

Nagyon ügyes, rugalmas mozgású alapvetően. Viszont borzalmasan vigyáz a testére és óvatos. Pici korában szétröhögtem magam azon, amilyen óvatoskodó-aggódó mozdulatokkal mozgott a világban. Irtó aranyos volt. Viszont ő az egyetlen, akin gyakorlatilag soha nincs plezúr. A többiek szanaszéjjel csapkodják magukat, viszont le se tojják a dolgot.

A mozgás számára is alapvető szabadságelem, talán ezért nem mer benne a csoportban feloldódni.

A zenei kezdeményezéseken felnőttek hívására vesz részt.

Komplett dalokat énekel itthon, szeret táncolni is. Sokkal jobb a hallása, mint a bátyjáé - bár minden relatív :D

De! Legalább részt vesz...

Szereti és szívesen hallgatja a mondókákat, verseket, meséket, egyéb irodalmi műalkotásokat.

Állandóan verselnek, meséket mondanak, úgy meséli az egészet oviból hazafelé jövet, hogy azt hiszem, ott ül a kellős közepén. Nagyon jó memóriája van, mint a viasz.

A vizuális kezdeményezéseken szívesen és aktívan vesz részt, viszont szabadidőben nem ábrázol saját kezdeményezésre.

Itthon komplett emberalakot rajzol 3-4 hónapja, kézzel-lábbal-fejjel-szemmel-szájjal-orral, sőt! ujjakkal. A másik nagy kedvence az önarcképek mellett a napocska. Belegondolva erősen az arcokra, emberalakokra fixálódott. Itthon rendszeresen eltűnnek félórákra, és hordják ki mindenki számára tonnaszám a csinázmányokat.

Megérti a hozzá intézett kéréseket, kérdéseket, de gyakran nem válaszol rájuk.

Folyamatosan beszél, sokszor mesél bele a levegőbe. Szeretem hallgatni. Sokszor úgy érzem, engem utánoz. Majdnem minden nap szervez vacsorát, ahová meghív mindenféle képzelt vendéget, vagy akár engem. Szegény Pipi mindig elrontja valamivel a jelenetet, de kezd vele szemben is toleránsabb lenni.

No, hát ennyi az értékelés, meg a hozzá fűzött rövidebb észrevételeim. Kicsit mélyebben végignézve a megállapításokon, és mellé helyezve a saját tapasztalataimat, elmondhatom, hogy nem magával a csoporttal vagy az óvó nőkkel van a gond. A kicsi lány alapvetően szereti a helyet, élvezi az eseményeket. De nem tud feloldódni.

Kerestem-kutattam a fejemben és mindenféle helyeken az elmúlt két napban, és a szociális szorongást találtam, mint leginkább ráillő skatulyát. Valójában csak azért, hogy majd meg tudjam nevezni, ha kell. A jelenség lényege, hogy az otthoni-családi környezeten kívül a gyerek szorong. Gyakorlatilag mindentől.

Piciként is ilyen volt, és már picikének is eléggé durva látványban volt néha része. A bizonytalanság, a kiszolgáltatottság mindig ott volt. Amellett, hogy az apja az ö életében is vagy tízszer költözött ki-be, én sem voltam teljesen százas. Ordítottam általában, ha már elfogyott a cérnám. Márpedig kevés volt a spulnin.

Két évesen okos-szép-szobatiszta, bújós kislány volt, mikoris a szülinapi torta után négy nappal megérkezett a kistesó. És onnantól mindenen osztozni kellett neki. Emellett az apja is ki-be járkált az életünkben. Aztán 2,5 éves volt, mikor kiraktam végleg. És jött az ödi-puszi. Néha hangosan zokogott, mint a hős szerelmes Brünhilda, mikor az apja távozott...

Volt olyan is, hogy vártuk, ő meg ideszólt, hogy mégsem. És akkor szó nélkül levetkőzött, és visszajött játszani.

A kicsi jelzőt magának kikérő, tehát NAGYlány az elmúlt 3,5 évben mindent megélt, csak épp a stabilitást nem. Szorong, hogy változik valami, szorong, hogy kicsúszik a lába alól a talaj.

Kérni fogom az óvó nőket, hogy ennek fényében legyenek szívesek majd pár szóval előre jelezni a Naninak, ha valami változás jön. Mert intellektuálisan simán veszi az adást, és így van is rá ideje felkészülni. Meg kell nyugtatni, hogy minden rendben van, a szőnyeg marad a földön, ő pedig biztonságban van.

Azt hiszem... Judithoz a hétvégén megyek segítséget kérni, le fogom írni az ő válaszait is. Ezt a posztot pedig elküldöm neki, addig is...