Eljött végre a hétvége, amit saját magam ajándékának gondoltam. Hosszú, ünnepnapos, hát pihenjünk!

Meglepő, de már az óvodában is készül. Már ahol... Ugyanezen ovi másik csoportjában a nagyobbiknál soha nem kaptam egyetlen tollvonásnyit sem.

Eljött negyedik nap is... előző este már kezdett zsörtölődni fürdetés közben, már jelezte, hogy ha nem választanak elég gyorsan mesét a nagyok, akkor meg fogja unni...

"Egészen négy éves korodig egy tündi-bündi, szófogadó kislány voltál. Aztán elmentél óvodába, és már nem az én kislányom jött haza." - szól a mantra, amit lassan 30 éve hallgatok...

Magasan fent, ott világít a Babba Mária. Az Ezüstasszony, aki évmilliók óta nézi, hogy este hogyan bújnak össze a fázók, hogyan szunnyadnak el a sírók, és hogyan tűnnek el egy ajtón keresztül az úton lévők.

Ökörködik a kislánynak, aki fordul le a pelenkáról.

Tegnap volt a nagy nap. Az ovinak vége lett csütörtökön, a pénteki babazsúrra mindenki kipihenten érkezhetett.

A tegnapi linkajánló kapcsán bukkantam egy gyártóra, aki hidropóniás vertikális kertet kínál.

Mivel a mindennapi élet oly csekély lehetőséget kínál az intimitásra, és az intimitás bizonyos formái (különösen, ha intenzívek) a legtöbb ember számára lélektanilag nem lehetségesek, a komoly társadalmi életben is az idő javát játszmák töltik ki.

Nagyon tetszett a városi kertészkedés leírása.

Szempontunkból a gyermeknevelést képzési folyamatnak tekinthetjük, amelynek során a gyermeket megtanítják arra, hogy milyen játszmákat játsszon, és hogyan játssza azokat.

Míg a Nunut altattam, Bubu ígéretéhez híven csendben majszolta a vacsorára választott almát.

Pfucica rendszeresen letol, hogy legyek már nagykislány, tudjak teljesen függetlenül élni.

Reggel odajött a kerítéshez Pali bácsi, a kb. apám korabeli szomszédom.

Három menyasszony áll a kertben.